Olvasóim. ♥

2014. április 22., kedd

Elmult 1 hetem

Az elmult hetem egyszerüen borzalmas volt.
De kezdjük az elején.
Benivel a Meki eleinte szórakoztató , kellemes volt. Sokat hülyültünk és beszélgettünk. Amint kifelé léptem rám mosolygott és ott helyben nem tudom mi ütött belém de magragadtam a karját és a szemébe nézten. Fürkészőn nézett s olyat tettem amit soha nem bocsájtok meg magamnak, de evel ellentétben kiderült a lényeg. Magamhoz húzva megcsókoltam, s ezt viszonozta de ez csak pár másodpercig tartott. Nem tudom leirni mit éreztem a csok közben , de bármit megadtam volna mégeggyért. Beni eltolt magától és a szemembe nézett.
-Aisha.Nekem barátnőm van.-mondta komolyan.
Majdnem elsüllyedtem szégyenemben és csalódottságomban. Nem tudtam mit feleljek, csak ránéztem ( fájdalmat láttam a szemében) és elmentem.
Egész héten kerültük egymást egésszen addig amíg a suli előtt várt.
-Aisha.-kezdett bele. Nagyon sajnálom bármit is tettem. Sokat gondolkodtam és rájöttem hogy te kellessz, de még magamnak se mertem bevallani.A barátnőmmel szakitottam , már nincs ő csak te és én.
-Beni..
-Pszt.-mondta és megcsókolt. Ott helyben majdnem elájultam.
Kézenfogva mentünk hazafelé. Ugráltam volna örömömben. Aztán olyan történt....

A randi

Bele estem Benibe ! (?). A mosolyába, a stílusába , ahogy bánik velem , hogy megvédett.. nem nem áradozok erről hiszen semmi esélyem.  Ahogy hazaértem anya kérdezősködött de csak testileg voltam ott lélekben már azon gondolkoztam mit tegyek. Ahogy felértem a szobámba sms-em érkezett. Beni volt:

"Szia Aisha. Holnap kiengednek a korházból és esetleg elmehetnénk valahova.
Üdv : Beni. "

Csak ennyi állt benne  . Nekem ez épp elég volt hogy ne aludjak egéssz éjjel.
Reggel felhítvam és megegyeztünk egy sétában. Gyorsan elkészültem , és már mentem is.  Találkoztunk a parkba és már megint lélegzet elálítóan nézett ki.
-Szia-mondta s nyomott két puszit az arcomra.
A séta klasszul telt. Nevetgéltünk, olykor komoly dolgokról beszéltünk, imádtam a friss levegő illatát (na és persze Beniét is) és mindvégig csak mosolyogtunk egymásra. Egyszer elejtettem a pénztárcám mire egyszerre hajoltunk le érte és öszekoccantunk. Nagyot nevettünk és tovább sétáltunk. Nagyon imádtam.Mindent. A sétát és őt is.
 (a képen a lánynak barna haja van, ez csak illusztráció de utal a cselekvésre.)☺
Puszival és öleléssel búcsúztunk el és megállapodtunk egy suli utáni mekizésben.
Vigyorogva érkeztem haza, s anyának ez fel is tünt de mielőtt kérdezett volna már a szobámba gitároztam.

u.i: nem mulnak el a lepkéim a gyomromban.

A korház (Emlékek )

Igen ahogy mondtam fel is hívtam Benit rá 2 órára és elmondása szerint csak be kellett varrni a fejét. Egész éjjel csak forgolódtam , s reggel gyorsan felkeltem és turkálni kezdtem a szekrényemben.Benihez indultam, hiszen miattam történt a baleset ennyivel ( és még sok minden mással ) tartozom , és természetesen amugy is elmennék. Megállapodtam egy kollekcióban , és már szaladtam is reggelizni. Miután végeztem ( tuti fájni fog a hasam , szinte alig vettem levegőt a gyorsaságtól) éppen nyitottam az ajtót amikor zuhogni kezdett az eső . Ideges lettem és át kellett öltözzek de végül kész lettem .
Ahogy a korházba értem megcsapott az a bizonyos szörnyű illat amitől mindig kavarog a gyomrom , és eszembe jutott amikor itt voltam . Állítólag vakbelem volt , és ugy döntöttek meg kell operáljanak . Emlékszem a pufó nénire aki mindig szúrós szemmel méregetett és a szobatársamra Lillára aki állandóan csak fecsegett be nem állt a szája. Aztán az orvosra aki mindig is 99°%-ra mondta hogy meg kell operáljanak a végén pedig kiderült hogy nincs vakbelem csak nem étkezek jól és rendszeresen. Hát nem azok voltak életem legszebb napjai.

Megleltem Beni termét s mikor beléptem a szobatársával ( akinek kéztörése volt) beszélgetett.
-Szia!-mondtam bűntudatosan.
-Helló!-mondta mosolyogva.
-Figyelj. Nagyon sajnálom...- és akkor elhadartam mindent neki. Hogy miattam verekedett és ezért lett baja egészen addig amíg félbe szakitott.
-Hé ! Aval a kérdéssel is beértem volna hogy hogy vagyok , nem kell bűntudatod legyen. Megérdemelte amit tettem.- mondta.
-Ja. Izé. Hát kösz.-mondtam zavartan.-Ja és hogy vagy ? -tettem hozzá mellékesen amit azért szégyelltem.
-Jól köszi , gondolom holnap haza is engednek. Ha nem megszökök. -felelte , mire elmosolyodtam. Egész 4-ig ott voltam , aztán anya hívott telón hogy idelye mennem. Elköszöntem Benitől ( 2 puszi) és már indultam is mert állítólag Tami várt rám. Hazafele elgondolkoztam és rádöbbentem valamire.. hogy mi ? Nem lehet !?....

A buli (?!)

Amikor hazaértem több dolog is kavargott a fejemben.
1. Elkérőzni anyától egy ismeretlen szándékú ismeretlen fiu ismeretlen helyszínen tartott bulijára.
2. Ha elenged már megint vigyáznom kell Tamira hogy ne szerelmeseggyen be totálisan.
Amint ezeket átgondoltam felhívtam a névjegykártyán (Dave) szereplő számot, s kiderült hogy ez egy medencés buli ugy készüljek. Tehát egy falatnyi fürdőruhában kéne járkálnom. Hát biztosan nem, ezt meghagyom másnak.
Lesiettem a lépcsőn és titokban reméltem hogy nem enged el, s akkor nyugodtan ülhetek itthon.
-Anya! Figyelj , találkoztunk a plázába..
-Tessék ? Nem figyeltem jól, bocsánat.-mondta.
-Hát.. ugy döntöttem hogy a ma estét Taminál szeretném tölteni.- füllentettem.
-Ez remek ötlet .! Persze elmehetsz. - mondta mosolyogva.
Hogy ez milyen könnyen ment! Na jó, óriásit hazudtam de tuti nem engedett volna el.
Ahogy felvettem a kikészített ruhám (mert hogy én nem fogok fürdőruhában flangálni) már kopogtak is.
-Szia!-nyitottam ajtót Taminak aki szorosan megölelt . ☺
-Mehetünk ?-kérdeztem.
-Persze!-örvendezett.
Rajta már eleve bikini volt, fogalmam sincs hogy vonult végig az utcán.
Ahogy odaértünk már javában mindenki bulizott.
-Sziasztok ! -mosolygott mint kiderült Dave- érezzétek jól magatokat , ha valami baj van szóltok.
Hát volt ott minden. Csinos viháncoló lányok ugráltak a vízbe hogy észrevegyék őket a kicsivel arréb tanyázó fiuk.
Annyira elbambultam hogy csak később vettem észre hogy Tami már nincs velem. Őrült keresésbe kezdtem de sehol sem találtam. Fél óráig csak bolyongtam amikor megállítot egy nagyon helyes srác.
 -Valami gond van ?-kérdezte mosolyogva.
-Hát. a barátnőmet keresem egy ideje de sehol sem lelem.
-Mit tudunk rólla ?-kérdezte ezzel bekapcsolódva a keresésbe.
Elmondtam körülbelül hogy néz ki Tami , amikor egyszer csak azt kérdezte:
-Hé az nem ő? -mutatott Tami(!) felé aki az exemmel enyelgett (?!).
Odaszaladtam mondván hogy mindenhol kerestem , amikor az exem Tomi arréb lökött.
-Hé ! Ma este velem van , nincs beleszólásod. -mondta idegesen.
-Hogy mi ? Ő mégis a barátnőm te p*cs. !!
És ekkor olyan történt amire nem számítottam. Megfogta a torkom miközben ordította hogy hagyjam élni.
Nem kellett neki sok , Beni ( a srác akivel keresgéltem Tamit) olyat kevert le nála hogy megszédült és nekivágódott a  falnak.Ennyi kellett , őrült verekedésbe kezdtek én pedig hiába ordítottam s sirtam  esélyem sem volt őket leállítani. Aztán olyan történt ami miatt olyat sikitottam hogy az egész társaság oda jött. Beni beverte a fejét és ömlött belőlle a vér. Szaladgáltam, sikoltottam, émelyegtem míg végül Tami utasítására hívtam  a mentőt. Benit elvitték de én nem tarthattam vele. Ahogy hazaértem anya meglepődött.
-Hát te ? Nem ugy vo.. Aisha ! Mi történt kicsim miért vagy ilyen sápadt ?
És akkor elmeséltem az egészet az  elejétől a végéig hogy egy ismeretlen fiu partiján megjelent Tomi stb..
Anya csak nézett és majdnem elájult .
-Most azonnal felhívod Benit, fel sipircelsz a szobádba és a zenelejátszódat ide adod !! - ordította.
Hát erre énis gondoltam, és fel is hívtam...

2014. április 21., hétfő

A pláza

Reggel gyönyörü napsütésre ébredtem ami a redőnyön keresztül szinte csak pislákolt. Feltápászkodtam és a tükör elé léptem ami nem igazán nyújtott szép látványt.  Aztán eszembe jutott hogy ma anyánál aludtam elvált szülők gyermekeként , vagyis rá tudom venni hogy adjon egy kis pénzt vásárolni. Mindig felpörög ha azt hallja hogy a kislánya boldog és vásárolgatni megy. Ahogy lementem a lépcsőn anya már reggelivel várt rám.
-Jó reggelt szivem , öltözz fel és aztán gyere reggelizni.
Bólintottam és vissza siettem. A szettem elég tetszett , pont jó. ☺
Amint megreggeliztem el ujságoltam anyának hogy mik a terveim mára, és rábólintott de csak ha velem jön Tami. Hát igen. Anya jo kezekben akarja tudni a lányát. Tami a világon a legeslegaranyosabb és segítőkészebb lány , aki mindig csak a fiukra gondol. Na és persze az életét legfőképpen a tánc tölti be . A Művészeti suliban találkoztunk , ahol ő táncosnak én pedig festőnek készülök .
-Elmentem ! - mondtam s nyomtam anyának egy puszit.
Ahogy a plázához értem Tami már várt.
-Szia Aisha! Képzeld megláttam életem szerelmét !
- Pont ugy ahogy tegnap.-mosolyogtam.
-Nem ez igazi. Nézd ott jön!-mutatott előre-
Amikor odanéztem megláttam egy nagyon helyes fiut , aki pont felénk tartott. Tami majdnem elájult amikor mellénk ért.
-Szia bébi ! -mondta és a nyakamnál fogva átkarolt.
-Szia ! -hebegtem és próbáltam megszabadulni a karjai közül.
-Szia.-álmuldozott Tami.
-Na szóval a lényeg annyi lenne hogy ma este egy partit szervezek ahova titeket is meghívlak. Több szép lány jobb buli elven alapulok. Nos ?- kérdezte fürkészőn, amikor már nyitni akartam a számat de Tami megelőzött.
-Persze!. mondta
-Tami!?
-Nyugi minden rendben lessz . Aranyos srác.
-Nem ismerjük !
-Héé lányok. Nyugi. Ez csak egy ártatlan buli. Minden ugy lessz ahogy szeretnétek.-mondta mosolyogva.


Csak aztán az égvilágon semmi sem ugy alakult ahogy szeretném, s ezért tuti örökre szobafogságot kapok.

Szereplők.




Teljes név : Kis Aisha   (Pető Dorina.)
Becenév : Aisha , Ash 
Kor : 15
Beszélt nyelvek : magyar , angol
Magamról : imádok gördeszkázni , gitározni ( a zene az életem ) és rajzolni. ☻
Státusz : egyedülálló








Teljes név : Kéri Tamara (Acacia Clark.)
Becenév : Tami
Kor : 15
Beszélt nyelvek : magyar , angol , olasz
Magamról :tánc , fiuk, tánc, fiuk...♥
Státusz : egyedülálló



Teljes név :Létai Laura 
Becenév : Lau
Kor : 15
Beszélt nyelvek : magyar , angol , koreai
Magamról : ének minden mennyiségben. ♥
Státusz : bonyolult



Teljes név : Nagy Benett  (George Shelley.)
Becenév : Beni
Kor : 15
Beszélt nyelvek : magyar , angol
Magamról :Koncert.. ☺
Státusz : egyedülálló


Teljes név :David Whiterpson   (Richard Ayala)
Becenév : Dave
Kor : 15
Beszélt nyelvek : magyar , angol , olasz, spanyol
Magamról : -Szia bébi. ♥
Státusz : váltakozó. (☺)


 Teljes név :Deák Ricsárd  (Shane Bain.)

Becenév : Ricsi
Kor : 15
Beszélt nyelvek : magyar ,
Magamról :Deszkaa.
Státusz : bonyolult


Persze még sok szereplő van, de ők nem sokat fognak a sorozatban szerepelni. :)